Színház

Ajánlatunk


A FootNotes Dance Company előadásai a Bakelit Multi Art Centerben!

Az est folyamán a Trigatu táncműhely tanítványai előadják mindazt, amit ebben a féléves időszakban tanultak. Az előadás két részből áll. Az első, klasszikus részben a csoport autentikus indiai táncokat mutat be, bepillantást nyújtva a nézőnek India világának egy szeletébe.

az L1 Egyesület és a Naturisták Virtuális Klubja Egyesület (NaVKE) együttműködésében – Az együttműködés alapötlete Ladjánszki Mártától származik, akivel a NaVKE 2007-ben került kapcsolatba. Akkor több sikeres táncelőadásukat láthatták a naturista nézők. 2018-ban egy hosszabb távú programot indítottak el, amiben több előadás került terítékre, sőt, az első két, zárt-körű előadás után a harmadik alkalommal megnyitották a kört és bárki, aki vállalta, hogy ruhátlanul nézi meg az előadást nézőként csatlakozhatott.

Ebben a kategóriában jelenleg nincs több előadás